Magára vessen, aki nem úszik örömmámorban a Putyin-látogatás okán, és akit nem töltenek el lelkesedéssel a belgrádi vezetők nyilatkozatai, hogy az orosz elnök eheti vizitje rendkívül jelentős, sőt történelmi esemény Szerbia számára... És semmiképpen sem hátráltatja az uniós felzárkózást. Magára vessen, mert már megint az akadékoskodók oldalán találja magát. Azoknak a mindössze nyolc százalékot kitevőknek az oldalán, akik negatívan vélekednek a látogatásról.

A múlt héten elvégzett véleménykutatás szerint ugyanis ennyien nem helyeselték, miközben a túlnyomó többség, 71 százalék örömmel üdvözölte az eseményt, tizennégy százalék pedig abban az esetben támogatja, ha az nem rontja el az EU-val és Amerikával való kapcsolatainkat. Aki tehát fintorog és kifogásai vannak, az szembe megy a nagy többséggel, amely rendületlenül követi bölcs vezetőit. Mit tehetünk mi, többiek, ha a népnek mindig igaza van, amint a szólás tartja. Kivéve, ha téved.

E nagy eufória közepette ki törődik azzal, hogy az uniós országok kormányai, Belgrád leendő partnerei egymás után hozzák meg a szankciós intézkedéseket Oroszország ellen, azzal az indoklással, hogy „Moszkva nem teljesítette a nemzetközi közösség követelését, hogy haladéktalanul vonja vissza katonai egységeit Ukrajnából”. Nálunk viszont azzal hárítják el a külföldi kritikát az oroszellenes szankciók elmulasztása miatt, hogy Szerbia ezzel ártana saját gazdasági érdekeinek, és különben sem szólhat bele a nagyhatalmak ügyeibe. Csak az nem világos, hogy ha már nem szólhat bele, akkor - különös tekintettel a csatlakozási tárgyalások mostani érzékeny szakaszára - miért kell ilyen látványos fogadtatást rendezni annak a politikusnak, akit a legfelelősebbnek tartanak egy újabb hidegháború kirobbanása veszélyének előidézéséért? Talán olcsóbban számolja a Gazprom Szerbiának az olajat vagy a földgázt? Kötve hisszük. Vagy felvásárolják az oroszok az egész idei aszalt szilva termést? Aleksandar Vucic kormányfő hétvégi nyilatkozatában úgy próbálta igazolni a Putyin tiszteletére rendezett látványos fogadtatást, hogy ha nem járnak az orosz elnök kedvében, akkor ki veszi meg a veszteséges Petrohemiját és a többi nagyvállalatot.

Mert ahhoz minden cáfolat ellenére semmi kétség sem fér, hogy az október 16-ra, a látogatás napjára váratlanul bejelentett katonai díszszemle nem Belgrád felszabadításának évfordulójáról szól - ami különben is október 20-ra esik -, hanem ezzel magát a teljhatalmú orosz elnököt dicsőítik. Sem tavaly, sem tavalyelőtt, sem azelőtt nem jutott senkinek eszébe katonai felvonulást rendezni a jubileumra. Annál kevésbé, mert a mostani hatalom egyáltalán nem rajong az antifasisztákért, akiket most mint felszabadítókat és a Vörös Hadsereg szövetségeseit fogják ünnepelni. Miközben a csetnikeket, akik oly közel állnak a volt radikálisok szívéhez, Putyin iránti tapintatból távol tartják az eseménytől. Maga a vendéglátó, Tomislav Nikolic elnök pedig, ha lehet, még jobban eltitkolná saját csetnik múltját: azt a meggondolatlanságot, amikor húsz évvel ezelőtt Vojislav Šešeljtől elfogadta a csetnik vajda címet a boszniai Romanija hegységbeni ünnepségen.

Vagy a kerek évforduló, a hetven év ennyire csábító körülmény, hogy a súlyos gazdasági bajokról megfeledkezve felvonultatják a díszegységeket? Aligha hihető. Hiteltelen Vučićnak az a magyarázata is a parádéra, hogy „hadd lássák a polgárok a hadseregüket, amit a pénzükön tartanak fenn”. Gondolom, sokan inkább a defilére költött pénzüket látnák szívesebben ezekben az ínséges időkben. Annál is inkább, mert Oroszország sem hívta meg Szerbiát a négy évvel ezelőtt tartott nagyszabású moszkvai díszszemlére a fasizmus felett aratott győzelem 65. évfordulóján. Hogy mekkora kiadásról van szó, ezt gondosan titkolja a kormány, még a világhálón sem találni egyetlen adatot sem erre vonatkozóan. Csak egy négy évvel ezelőtti cikkből derül ki, hogy Dragan Šutanovac akkori véderőminiszter azzal hárította el a díszszemlére tett javaslatot, hogy az sok milliót emésztene fel, és ezt a kiadást nem engedheti meg magának az ország. Ki gondolta volna, hogy azóta ennyit javult a helyzetünk?

Érdekes lenne utánanézni, hogy a szerb vezetők közül vajon kinek a fejéből pattant ki a szemle „zseniális” ötlete? A sajtóban olvasható találgatások szerint vagy Slobodan Milošević, vagy Vojislav Šešelj egykori követői ötlötték ki, hogy borsot törjenek a nyugatiak orra alá, és megmutassák Brüsszelnek: még nem végleges az uniós csatlakozás melletti döntés.

Vélhetőleg így is van, ám az már kevéssé tűnik valószínűnek, hogy mondjuk a szocialista Ivica Dačić külügyminiszter találta volna ki, őt annyit sem kérdezik fontosabb döntéseknél, mint a főportást a Nemanja utcai kormánypalotában. Akit a haladók ifjú kádere simán bűnözőnek titulálhat minden következmény nélkül, annak nem sok beleszólása lehet az országos ügyekbe. Még akkor sem, ha a külügyi tárca mellett hivatalosan a kormányalelnöki posztot is birtokolja.

Sokkal valószínűbb, hogy az elképzelés Tomislav Nikolić stábjából ered, róla tudjuk, hogy meggyőződéses oroszbarát, szállóigévé lett az a mondása még radikális ellenzéki korszakából, hogy Szerbia inkább legyen orosz gubernium, mint EU-tagállam. Azóta módosult ugyan a retorikája, ám már megválasztott elnökként sem rejtette soha véka alá, hogy rajong Oroszországért és Putyinért. Hivatalba lépése óta állandóan a Putyin-látogatás álomképe lebeg a szeme előtt. Többször is meghívta őt, de kérése eddig süket fülekre talált a Kremlben. Emlékezetes, hogy már tavalyelőtt, a Déli Áramlat gázvezeték építési munkálatainak megkezdésére is ide várta Putyint, ám végül is a Sajkásnál megrendezett csőhegesztésnél csak a belgrádi orosz nagykövet jelent meg, aki felolvasta a Kreml urának üzenetét. Most viszont teljesül régi álma, vendégül láthatja eszményképét! És az eseményt úgy tehetik még emlékezetesebbé, ha felvonultatják a szerb haderőt, kerül, amibe kerül. Vélekedjék erről a külföld, ahogy akar.

Dacicot egyébiránt is egyre jobban mellőzik, a napokban még azzal is megvádolták a haladók, hogy az állam ellen dolgozik. Jadranka Joksimović integráció ügyi miniszter, a haladó párt alelnöke azt állította, hogy a szocialisták vezetője az állami politikával ellentétes álláspontot képvisel fontos állami kérdésekben, ami ilyen magas poszton megengedhetetlen. Az ember azt gondolná, hogy egy magas tisztségviselő részéről elhangzott ilyen súlyos vád után már a koalíció felbontása és a vétkes kormánytag leváltása következhet, erről azonban egyelőre hallgatnak. Mivel is verte ki a biztosítékot a szoci vezető? Azzal a kijelentésével, hogy Koszovó esetében a felosztás lenne a legmegfelelőbb megoldás a szerbek és az albánok számára is. S mondta ezt moszkvai látogatásáról hazatérve, ahol egy kormánytag még területcserét is ajánlott Belgrádnak: engedje át Koszovónak a zömében albánok lakta Presevó völgyet, cserében Észak-Koszovóért. A haladók számára azért eretnek ez a gondolat, mert ők még mindig abban ringatják magukat, hogy Koszovó egyszer ismét Szerbia része lesz.

Hátha Vlagyimir Vlagyimirovics segítségükre lesz ebben, és akkor a parádé sem lesz kidobott pénz.

J. Garai Béla